A koleszterin látható jele
Noha súlyos szövődményei miatt a magas koleszterin az egyik legnagyobb rizikófaktor, mindössze egyetlen látható tünettel rendelkezik.
A magas koleszterinszint szövődményei könnyen végzetesek lehetnek, hiszen hosszú távon stroke-ot, infarktust, illetve egyéb szív- és érrendszeri betegségeket okoz. Éppen ezért különösen fontos, hogy időben felmerüljük és lépjünk ellene, ám ezt nagyban megnehezíti az a tény, hogy önmagában a koleszterinszint emelkedése nem jár látható tünetekkel. Mindössze egyetlen kivétel akad, noha ez sem jelentkezik mindenki esetében, ám ha megjelenik, érdemes nagyon komoly venni. Ez a tünet pedig nem más, mint a szemhéj bőrén látható koleszterinlerakódás. Ezek a sárgás, a felszínből kitüremkedő sárga foltok a xantelazmák, amelyekről ismert, hogy nagy mennyiségű koleszterint tartalmaznak. Amennyiben feledezzük magunkon a jeleket, fontos, hogy minél hamarabb orvoshoz forduljunk, vagy legalábbis megméressük a koleszterinünket.
A magas koleszterin okai
Mielőtt mindenért a túl sok zsíros táplálékot okolnánk, fontos tisztában lenni azzal, hogy koleszterin két úton kerülhet a szervezetünkbe. Egyrészt állati eredetű ételekkel vihetjük be őket (vagyis például a vegánok egyáltalán nem visznek be koleszterint), másrészt a májunk is termel ilyen anyagot. Tehát létezik örökletesen magas koleszterinszint is, amit leginkább életmóddal lehet kordában tartani. A megtermelt koleszterin egy részét aztán a szervezet átalakítja epesavakká, és a koleszterin egy része a széklettel távozik, egy másik része viszont az eperendszeren, bélrendszeren keresztül visszaszívódik. Ez egy bizonyos mennyiségig hasznos, hiszen a koleszterin a sejtek alkotóeleme, azonban ha magas a vérben a koleszterinszint, az a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából káros, mert a felesleg lerakódik az erekben.
Éppen ezért érdemes komolyan venni a figyelmeztető jeleket, és életmódváltással, diétával, mozgással vagy akár orvosi segítségével csökkenteni a magas koleszterint, még azelőtt, hogy egy infarktus vagy akár agyvérzés figyelmeztetne rá: ez bizony nem játék!
Forrás: webbeteg.hu
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.
Facebook
Csatlakozz közösségünkhöz!
Pinterest
Böngéssz tábláink között!
Instagram
Tekintsd meg megosztásainkat!
Videók
Nézd meg videóinkat!