A jó koleszterin a rák ellen is véd

A kutatásokból kiderült, hogy a magas HDL szint nem csak az infarktus, hanem a rák kockázatát is csökkenti.

Kutatások szerint a hasznos HDL-koleszterin nem csak a szívinfarktus megelőzésére alkalmas, hanem bizonyos rosszindulatú daganatok kockázatát is csökkenti. Világszerte óriási tudományos munka folyik a rosszindulatú daganatos betegségek okainak földerítésére, megelőzésére és lehető gyógyítására. Az egyik legnagyobb ilyen kezdeményezés az EPIC tanulmány, ami tíz nyugat-európai országban 520 ezer ember életének, egészségügyi állapotának követésével dolgozik a rákkutatásban.

Az EPIC az étkezés, életvitel, környezeti tényezők és a rosszindulatú daganatos betegségek kifejlődésének kapcsolatát vizsgálja már évek óta. Most megjelent közleményük 45 szerzőjének vezetője a holland Bilthovenben lévő Nemzeti Közegészségügyi Intézet kutatója, Bas Bueno-de-Mesquita. Az általában ismert, hogy a koleszterinnek két változata van: a rossz LDL koleszterin fokozza az érelmeszesedést, a koszorúér-betegséget, a hasznos HDL koleszterin viszont véd a folyamattól. Sok embernek sok LDL koleszterin van a vérében, ami jelentősen növeli a szívroham kockázatát, de hatásos gyógyszerek kaphatók már erre az eltérésre.

 

A gyógyszeripar nagy erőkkel keresi azt a vegyületet, ami emelné a HDL koleszterin szintjét, de eddig a mellékhatások miatt ilyet nem sikerült előállítani. Vannak azonban szerencsés emberek, akiknek eleve magas a HDL koleszterin vérszintje. A kutatók most kimutatták, hogy a szívbetegség kockázatának csökkentése mellett a vérben lévő sok HDL koleszterin esetén lényegesen ritkábban alakul ki vastagbélrák, mint akkor, ha valakinek kevés ilyen koleszterinje van. Hasonló hatású egy másik vérzsír, az apolipoprotein A (apoA) is. Feltűnő volt, hogy ez a kedvező hatás a végbélrák esetén nem érvényesült, csak a vastagbél rosszindulatú folyamata esetén.

A kutatók számításai szerint deciliterenként 16,6 milligramm HDL-vérszint növekedés, illetve az apoA szintjének 32 milligrammos emelkedése a vastagbélrák esélyének 22 százalékos, illetve 18 százalékos csökkenését eredményezi. A kutatók és független szakértők egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy ez a fontos megfigyelés további vizsgálatokat és más munkacsoportoktól származó megerősítést igényel.

Forrás: webbeteg.hu

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.