Árulkodó kávézási szokások

Genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól

Egy védelmező genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól - állapították meg a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, akik szerint a kávéfogyasztási szokások a szív egészségének állapotáról árulkodnak.

Az egyetem, valamint a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet (SAHMRI) szakemberei a brit biobank adataira támaszkodva elemezték több mint 390 ezer ember adatait - olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon. A kutatók megvizsgálták az alanyok kávéfogyasztási szokásait, majd összevetették az adatokat a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekkel, valamint a pulzusszámmal. Az okozati kapcsolatot a mendeli randomizáció technikáját alkalmazva mutatták ki.

Megállapították, hogy a magas vérnyomással, koszorúérgörccsel vagy szabálytalan szívműködéssel küzdő emberek nagyobb valószínűséggel fogyasztottak kevesebb kávét, koffeinmentes változatot vagy kerülték a kávéfogyasztást, mint azok, akik nem küzdöttek ilyen tünetekkel, és arra jutottak, hogy mindezek hátterében a gének állnak. A vizsgálatot vezető Elina Hyppönen szerint az eredmények azt mutatják, hogy a gének aktívan szabályozzák, hogy az ember mennyi kávét iszik, megakadályozva a túlfogyasztást.
"Az emberek különböző okokból kávéznak, egyesek élénkítőszerként használják, amikor fáradtnak érzik magukat, mások szeretik az ízét vagy épp a napi rutinjuk része" - mondta a professzor. Hozzátette: "amit azonban nem veszünk észre, az az, hogy az emberek tudat alatt szabályozzák a saját maguk számára biztonságos mennyiségű koffeinbevitelt az alapján, hogy milyen magas a vérnyomásuk, ami valószínűleg egy védelmező genetikai mechanizmus eredménye".

"Vagyis ha valaki nagyon sok kávét iszik, az valószínűleg genetikailag toleránsabb a koffeinnel szemben, mint az, aki kevés kávét fogyaszt. Egy nem kávézó embernél pedig, vagy valakinél, aki koffeinmentes kávés iszik, nagyobb eséllyel jelentkeznek a koffein káros hatásai és hajlamosabb a magas vérnyomásra" - magyarázta Hyppönen.
A magas vérnyomás kockázati tényezője lehet egyebek között az agyi érkatasztrófának, a szívelégtelenségnek és a krónikus vesebetegségnek. Hyppönen szerint az, hogy az ember mennyi kávét iszik, valószínűleg a szíve egészségi állapotáról árulkodik. A szakember szerint a tanulmány azt mutatja, hogy a génjeink úgy irányítják döntéseinket, hogy védelmezzék a szívünk egészségét.

"Ha a szervezetünk azt mondja nekünk, hogy ne igyuk meg azt a plusz bögre kávét, akkor annak valószínűleg oka van. Hallgassunk a testünkre, jobban össze van hangolva az egészségünkkel, mint azt gondolnánk" - jegyezte meg Hyppönen.

Forrás: MTI

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.