A szívre is veszélyes lehet az új koronavírus

Nemcsak a tüdőt, de a szívet is tönkreteheti az új koronavírus – derült ki a Texasi Egyetem friss kutatásából

A JAMA Cardiology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint valószínű, hogy még korábbi szívprobléma hiányában is megviselheti a keringési rendszert egy koronavírus-fertőzés.

 

Szakértők régóta tudják, hogy a koronavírushoz hasonló vírusos fertőzések olyan tüdőbetegségeket okozhatnak, amelyek akár hosszú távon is roncsolhatják a légzőszervet, a keringési rendszer sérüléséről azonban kevés kutatás készül. Dr. Mohammad Madjid, a tanulmány vezető szerzője szerint szív- és keringési sérülés bárkinél előfordulhat egy ilyen fertőzés esetében, még annál is, akinek nem voltak korábban szívproblémái. Ennek ellenére természetesen nagyobb a rizikó azok számára, akik szívbetegséggel küzdenek.

 

 

Korábbi kutatásokat átnézve a szakértők kiemelték, hogy nemcsak az új koronavírus, de az influenza is okozhat koszorúér-betegséget, szívritmuszavart és szívelégtelenséget.

 

A szívbetegségekkel küzdő páciensek körében a COVID-19 halálozási rátája az Amerikai Kardiológiai Főiskola szerint 10,5%, ami nagyon magas. Az is biztosnak látszik, hogy azok a 65 év felettiek, akiknek koszorúér-betegségük vagy magas vérnyomásuk van, nagyobb eséllyel kapják el a vírust, és sokkal súlyosabb tüneteik lehetnek, nagyobb eséllyel van szükségük intenzív ellátásra. A COVID-19 valószínűleg olyan mértékű gyulladást okoz a szervezetben, amely hatással van a keringésre.

 

Egy másik kutatás a Miami Egyetemtől arra világít rá, hogy nagyon fontos a szív- és veseproblémákra kapott gyógyszerek szedése járványidőszakban is – írja az EurekAlert. Annak ellenére javasolják ezt, hogy korábban a Journal of Travel Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány felvetette: előfordulhat, hogy egyes szívgyógyszerek ronthatnak a koronavírusos betegek állapotán, mert olyan receptorok mennyiségét növelik, amelyekhez a vírus fehérjetüskéi kapcsolódni tudnak.

 

Csakhogy a Miami Egyetem szakértői szerint erre az elméletre még további bizonyítások szükségesek, és egyelőre több egészségügyi kockázatot rejtene, ha a cukorbetegek, vesebetegek és szívbetegek nem szednék a gyógyszereiket. Egyelőre a gyógyszerek szedésének elmaradása bizonyítottan káros, a New Orleans-i Állami Egyetem kutatójának elmélete pedig további kutatásokat igényel, így az egyetem szakértői azt tanácsolják mindenkinek: ne álljanak le a szerek szedésével.

 

Forrás: 24.hu

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.